2011.08.07. 19:19, szimiis
K: Érdekeltek a természetfeletti dolgok a sorozat előtt?
Britt: Nem igazán. Természetesen az volt az első dolgom, hogy elolvastam a könyveket, hogy jobban megismerjem a történetet. De nem akartam túl sok kutatást végezni a boszorkányság világában, mivel a karakteremnek is új ez az egész, de szerintem az, hogy úgy tanulmányozom ezeket, mint ahogy a karakterem fejlődik a legjobb döntés volt és az is. De nem tudok sokat a természetfeletti dolgokról. Ismerem Kevin munkáit és szeretem a horror filmeket, de nem néztem a Vámpírnaplókat sem addig még nem találkoztam Kevin-nel és nem gondoltam azt, hogy „Muszáj leszek elkezdeni nézni a Vámpírnaplókat.”.
K: Melyik könyv volt a kedvenced?
Britt: Számomra inkább az, hogy melyik volt az, amelyik a legtöbbet segített, mert nekem ez leginkább kutatás volt és így is olvastam a könyveket. Az első rész segített a legtöbbet, mert jó volt megtudni, hogy a karakterem hogyan illeszkedet be ebbe az új világba és ez volt a legnagyobb dolog. Meg akartam tudni ki volt ő, hogyan reagált erre az egészre, és hogy milyen volt a barátsága a többi karakterrel. Próbálok nem a könyvre hagyatkozni, hisz ez egy sorozat és bármelyik pillanatban megváltozhat a történet és remélhetőleg muszáj lesz kibővítenünk a történetet is, ha folytatódik a sorozat. Jó, hogy volt egy ilyen szilárd alapunk.
K: Felkészültél már arra, hogy éveken át válaszolj majd a rajongok Secret Circle-ös kérdéseire Twitteren?
Britt: Remélem. Most tanulom, hogy is kell használni a Twittert. Nem rég csináltam egyet és most próbálom felkészíteni magam az ilyen dolgokra. De nem tudom, nem vagyok valami jó az ilyen dolgokban, de majd meglátjuk, hogy alakul.
K: Mi a Twittered?
Britt: @RealBritt_Rob
K: Ki is az a Cassie dióhéjban és mik az első varázslatok, amiket tud?
Britt: Az elején, az első részben oda költözik Chance Harbor-ba és teljesen maga alatt van amiatt, ami az anyjával történt. Találkozik Thomas karakterével Adam-mel és a többi emberrel, akik tagjai a Kovennek (Boszorkánytársaság) és aztán rájön, hogy ő maga is tagja annak. Ő is tagja ezeknek a boszorkányoknak az új generációjának. Az első találkozása a mágiával, akkor történik mikor Cassie és Adam bemennek az erdőbe az után, hogy Cassie rájön az igazságra és Adam megpróbálja megmutatni azt neki. Lebegő vízcseppeket csinálnak. Nagyon romantikus és édes és szexi és király az egész. Gyönyörű jelenet, ez volt az első, amit felvettünk és rengetegszer vettük fel újra, de az gondolom nagy szép lett.
K: Mi a kezdeti reakciója a mágiára?
Britt: Elfut előle. Ha valaki azt mondja neked, hogy boszorkány vagy, szerintem te is így tennél vagy azt mondanád: „Oké, te most viccelsz velem, jobb lesz, ha eltűnök innen, őrült vagy.”
K: Kiborítja őt a boszorkányság?
Britt: Szerintem nem tud róla semmit. Az anyja nagyon védte őt ettől a világtól. Elmenekült előle és nem akart a része lenni. Szerintem Cassie nem tudja mi igaz ebből az egészből és ez probléma számára, megtanulni mi ez az egész, és hogy hogyan birkózón meg vele: legyen a része vagy fusson el előle. Ez az ő belső konfliktusa.
K: Meddig fog ellenállni ennek az erőnek?
Britt: Addig tudsz csak ellenállni az erődnek, amíg már csak az van neked. Cassie-nek nincs családja és nincs semmi, amiért küzdhetne, szóval a Kör lesz az ő pótcsaládja. Szóval nagyon hamar beadja a derekát, látjátok is majd, amikor talpra áll és elfogadja a végzetét.
K: Várod már azt, amikor eljátszhatod, ahogy Cassie használja az erejét?
Britt: Igen, nagyon is. Már dolgozunk rajta és most azt próbáljuk kitalálni mikor lenne a megfelelő pillanat. Szerintem ez egy folyamat lesz és valószínűleg a barátság lesz az, ami fejleszti majd. Mi több bíznia kell a Kör tagjaiban és készen kell állnia arra, hogy kiálljon magáért.
K: Mennyire lesz veszélyes Faye Cassie-re nézve?
Britt: Az első pár részben látni fogjátok, hogy Faye egy nagy energia Cassie életében. Nagy erő a Körben és emiatt konfliktusok is lesznek. Sorozatos konfliktusok. Mint a könyvben, látni fogjátok, ahogy a barátságok fejlődnek és gazdagodnak.